Csirkehús, egy csavarral
2016. október 19. írta: How I Cake

Csirkehús, egy csavarral

Egy igényes, mutatós recept, amit könnyebb elkészíteni, mint azt az ember gondolná.

Hozzávalók:

  • 1/2 kg csirkemell
  • 150 g spenót (fagyasztott vagy friss párolva)
  • feta sajt
  • szójaszósz
  • zöldségek ízlés szerint (én répát és cukkinit használtam)
  • 1 fej vöröshagyma
  • rízs köretnek

40 perc, 180°C

 

Elkészítése:

  • a csirkehúst előkészítjük, szétvágjuk úgy, hogy viszonylag lapos/egyenes legyen, majd enyhén klopfolunk rajta
  • a húsokat szójaszósszal kenjük be, vékony rétegben kenjük rá a fetasajtot, majd a spenótot tesszük bele henger alakban az hús egyik szélén
  • ezután az egészet feltekerjük (mint ahogy például a palacsintákat is) olyan szorosan, ahogy csak bírjuk és hústűvel (de ha nincs tökéletes a fogpiszkáló is) rögzítjük
  • betesszük az előmelegített sütőbe, és 40-50 percig sütjük
  • a körethez a zöldségeket vékonyan felvágjuk (ha ferdén vágjuk, ovális alakot kapunk)
  • egy serpenyőben kevés olajon megpirítunk egy fej apróra vágott hagymát, majd hozzáadjuk a zöldségeket, megsózzuk, 5-10 perc után felöntjük vízzel és hagyjuk párolni kis lángon
  • közben a rízst megfőzzük hozzá
  • a kész húsroládokat felvágjuk és úgy tálaljuk, hogy látszódjon a spenót

 

  • készíthetünk hozzá szószt:
  • két nagy kanál cukrot elkezdünk karamellizálni és hozzáadunk egy kevés szójaszószt és citromlevet (max. 1-1 tk.)
  • majd a sűrítéshez kb. egy tk. keményítőt adunk hozzá

süti beállítások módosítása